Nagyanyám csak akkor tápászkodott fel - olyan keservesen, mintha gyökeret vert volna, s most, földet és szálakat húzva magával, erőszakkal szakítaná félbe az éppen kezdődő növekedést -, amikor az egyenruhák már csak támolygó, a távíróoszlopok közti sötétségben elenyésző pontok voltak.
Koljaiczek egyszerre csak takaró nélkül, kicsin és zömöken az esőben találta magát, és fázni kezdett. Gyorsan begombolta a nadrágot, amelyet a szoknyák alatt félelmében és oltalom iránti határtalan szükségében kénytelen volt nyitva viselni. Sietve babrált a gombokkal, félve, hogy túlságosan hamar lehűl a furkója: az őszi idő a megfázás veszélyével fenyegetett...