Őfordsága, a világellenőr azzal indokolta Shakespeare betiltását, hogy társadalmi instabilitás nélkül nem lehet tragédiákat előállítani. A természetes élet önmagában labilis és túlságosan gyönyörű, és a szépség vonzó, nem volna jó, ha az emberek a régi dolgok iránt érdeklődnének.

Az utópiáknak megvan az a kockázata, hogy előbb-utóbb utolérik önmagukat. Kellő társadalomismerettel megírva könnyen belefutnak megálmodott idejükbe, legyen az vágyott vagy rettegett. Sajátosan időbe vetett műfaj, mely minden bizonnyal a szerző kora társadalmának kényelmetlen kérdéseiből táplálkozik. Így van ez Huxley regényével is, melynek nem is annyira az aktualitása döbbenetes, hanem a naivitás, miszerint a szép új világ parádéja egyáltalán utópisztikus. Talán nevezzük inkább szatírának és így a címadó Shakespeare kényelemérzete sem csorbul a kifejezés jelentésbővülése láttán. Egyébként is a nagy drámaíró kiküszöbölte az időfaktort azzal, hogy inkább örökérvényű társadalmi mozgásokat feszegetett. Az utópia túl lineáris lett volna neki.

A Szép új világ a technikai civilizáció legmagasabb fokán létrejött világállam víziója, Ford után 141-ben, évezredünk derekán valamikor. Társadalma, mely perverz tökéletességgel szervezett, a magas fokú gépesítés irányvonala mentén szóródik. A dolgozó kasztok mesterségesen fenntartott munkaidőben dolgoznak, a túl sok szabadidő ártana nekik. A feltételeket, melyek fennmaradásukhoz szükségesek, szintetikusan állítják elő, egyebek közt a fennálló állapotok igenlését is. A mezőgazdaság működése pusztán manipuláció eredménye a szintetikusan előállítható élelmiszerek ellenében. Figyelemre méltó eredmény a kasztok társadalmilag hasznos és helyes álláspontokra való kondicionálása. Huxley biológiai beavatkozást tart szükségesnek ahhoz, hogy az össznépi boldogság tényezőit, a kasztokat létrehozza. Nézzük például a legalsót, a csökkentett szellemi képességű munkásokét, az ún. Bokanovszky-csoportokat. Őket olyan, mai szóval élve klónozási eljárással állítják elő, melynek során képtelenekké válnak a szabad választásra és felelősségvállalásra, olyan rabszolgák ők, akik rettegnek a szabadságtól. Nevezzük őket fogyasztóknak. Fogyasztók, akik kiirtott érzelmeiket tökéletes kábítószerrel, a szómával pótolják, amely az idegcsillapító és az alkohol csodálatos pótléka, igaz, azok minden káros hatása nélkül.

A hagyományos törzsi társadalomból előkerült John rövid ámuldozás után kiábrándul az új világból. Emberi érzései és művészethez való vonzódása szembeszegülésre, majd kivonulásra késztetik ebből a világból. Nem hagyja magát boldoggá tenni síppal, droggal. Jogot formál önnön boldogtalanságára, amikor istent, költészetet, veszélyt és szabadságot akar.

Huxley szatírája a nagy gazdasági világválság árnyékában íródott, jól kiolvashatók belőle az arra adott totalitárius válaszok, mint az amerikai világállam, az európai fasizmus és a sztálini szocializmus. Bízunk benne, hogy a mű nem olyan társadalmi mozgásokat feszeget, melyek örökérvényűek volnának, és higgyünk inkább Shakespeare-nek, amikor a szép új világ kedves arcairól beszél.