Heathcliff képtelen volt elviselni, hogy Catherine saját akaratából másé lett. Eszelős gyűlölködése elvakítja, nem látja meg Edgar Linton emberségét, csak legázolandó ellenfelet lát benne.

Különleges regény, melyben a természeti környezet és az öröklött ösztönvilág szorításában a világ befelé tágul, a személyiség nem tud egyensúlyi helyzetbe billenni. Családok és jellemek sorvadoznak a természeti erők fogságában, miközben az élet leggyönyörűbb akarása és szeretete bontakozik ki, véres kínkeservvel. Hogy a klímának van-e ilyen markánsan meghatározó ereje, azt a láp, völgy és szirt szimbolikája érthetően kifejezi: a lélek fojtogató bugyrainak a legszebb példái, melyeket megértve kikristályosodik ember és teremtett világ egymásra utaltsága. Az Üvöltő szelekben a szenvedélyek gyökerei az emberi tudat mitikus őskoráig nyúlnak vissza.

Az Earshaw család fészke, a Szelesdomb a tomboló természet és a magány földje. A szirt laboratóriuma érzéketlenné keményíti az ott lakó lelkeket, megrázó emberi tragédiákat invokál. Ide fogadják be a talált gyereket, Heathcliffet, akit Earshaw úr fiának megrögzött gyűlölete, illetve lányának, Catherine-nek szerelme fogadja. Heathcliff jelleme áll a mű középpontjában, melyet mélyből hozott ösztönei határoznak meg. Catherine iránt érzett könyörtelen szenvedélye, mely egyébként életre szólóan kölcsönös, az egyetlen forrás, mely szeretettel gazdagíthatná megbélyegzett életét, ám a gyűlölet közegében ezt képtelen megélni. Amikor a nő máshoz megy, egész életére kiható vereséget szenved. A szeretet elmaradása brutális gyűlölködést vált ki belőle, nem tud kiemelkedni a szerelem veszedelmes lápjából. Bosszúvágyának elhatalmasodása megfosztja a boldogság jogától, személyisége véglegesen eltorzul. Edgar Linton, a pipogya férj megfelelő távolságban él a völgyben lent, és végül képesnek bizonyul kiemelkedni életképtelenségéből. Az évek során úrrá tud lenni személyes fájdalmán és nemes erkölcsiséget hagy örökségül lányának, aki már egy új történet széljárásában kap lehetőséget a boldogságra. A fiatal Cathy generációja másként viselkedik az embergyűlölők paradicsomában.

Emily Brontë a világtól eldugottan élt falusi lelkészleányként, nem utazott, nem tapasztalt, és halála előtt, harmincévesen írt egy ilyen regényt. A regény a maga korában megújítja a hagyományos epikát azzal, hogy elbeszélő szereplőket alkalmaz, továbbá a hősök sorsát előre jelzvén a történtek okaira, azok elemzésére összpontosít. Realista eszközökkel ábrázol egy elvadultan romantikus történetet, így elviselhetővé teszi azt.