Az ajánlási időszak lezárult
Mit találsz itt?

„A városokat úgy kellene leírni, mint egy gondolatot vagy egy érzés emlékét.” A pillanat varázsát. A megfoghatatlant. Ami csak a mienk. Hogy Sydney-ben találkoztunk egy újságárussal, aki hasonlított a szomszéd srácra, és Hong Kongban egy órát vártuk a vacsorára, de közben magyarokkal találkoztunk. Madridban elsuhant mellettünk egy Beckham-hasonmás, de persze itthon már azt mondtuk, hogy az igazival találkoztunk. És lejártuk a lábunkat a Lambrán oda–vissza százszor, de kit érdekelt, mikor a cappuccino édesebb és habosabb volt, mint Rómában. Ó Róma! A Colosseum alatt vártuk összebújva, míg eláll az eső, és a szivárvány, mely ezer színbe öltöztette a várost, felejthetetlen maradt mindörökre. Csakúgy, mint az ébredező Velence, ahol a felkelő nappal együtt éledt újra a mesevilág. A csodálatosra egyszerűen nincsenek szavak. Az csak úgy van. Megtörténik, és csak meg kell élni. Lehet, hogy évek múlva már nem emlékszünk az utcákra, és a múzeumok nevére, amelyekben jártunk, de ez érzés emlékként örökre megmarad a lelkünkben. Mert milyen is a világ? Van benne tenger, meg épületek, óriási terek, idegen emberek és furcsa szokások, távolságok és méretek, hasonlóságok és különbözőségek. De vannak színek, érzések, illatok, ízek. Tájak, amelyek megnyugvással töltenek el. Zajok és ritmusok, amelyek áthangolnak. És ott vagyunk mi, akik mindezt átéljük. „Egy város mindenekfelett gondolat, mely nem fér el a telekkönyvben.” (Márai Sándor)

Szerkesztő

Baranyi Anikó

Ajánlás

Van új ötleted, ami nem szerepel a listán?
Oszd meg velünk!

#ÖtletekÁrSzavazatok
tend up 23Berlin felett az ég177 667 Ft7.77
összesen 130 szavazat
Berlin felett az ég
tend up 24Róma, mindörökké 129 700 Ft8.13
összesen 290 szavazat
Róma, mindörökké
tend up 25London - What's the weather like today, Sir?118 010 Ft8.09
összesen 335 szavazat
London - What's the weather like today, Sir?
tend up 26Kairó, a bíbor rózsa varázslata108 427 Ft7.96
összesen 158 szavazat
Kairó, a bíbor rózsa varázslata
tend up 27Salzburg - a Világ színpada93 516 Ft6.16
összesen 229 szavazat
Salzburg - a Világ színpada
tend up 28Casablanca, egy csodálatos barátság kezdete91 223 Ft7.46
összesen 113 szavazat
Casablanca, egy csodálatos barátság kezdete
tend up 29Athén, Hellász szíve 90 000 Ft7.36
összesen 25 szavazat
Athén, Hellász szíve
tend up 30Lisszabon - a város, amelyre a Nap is mosolyog 82 434 Ft7.84
összesen 118 szavazat
Lisszabon - a város, amelyre a Nap is mosolyog
tend up 31Barcelona, a modernizmus fővárosa80 000 Ft8.04
összesen 23 szavazat
Barcelona, a modernizmus fővárosa
tend up 32Amszterdam - Észak Velencéje éjszakánként vad táncot jár77 125 Ft8.10
összesen 158 szavazat
Amszterdam - Észak Velencéje éjszakánként vad táncot jár
tend up 33Firenze - a reneszánsz dolce vita72 731 Ft8.10
összesen 218 szavazat
Firenze - a reneszánsz dolce vita
utolsó lap
legelső lap
előző lap
Nagyváros (3/4 oldal)

Ajándékötlet-Élmény-Úti cél Magyarországon-Természeti csoda-Autócsoda-Freestyle-Film-Építészeti csoda-Nagyváros-Könyv