Az ajánlási időszak lezárult
Mit találsz itt?

„A városokat úgy kellene leírni, mint egy gondolatot vagy egy érzés emlékét.” A pillanat varázsát. A megfoghatatlant. Ami csak a mienk. Hogy Sydney-ben találkoztunk egy újságárussal, aki hasonlított a szomszéd srácra, és Hong Kongban egy órát vártuk a vacsorára, de közben magyarokkal találkoztunk. Madridban elsuhant mellettünk egy Beckham-hasonmás, de persze itthon már azt mondtuk, hogy az igazival találkoztunk. És lejártuk a lábunkat a Lambrán oda–vissza százszor, de kit érdekelt, mikor a cappuccino édesebb és habosabb volt, mint Rómában. Ó Róma! A Colosseum alatt vártuk összebújva, míg eláll az eső, és a szivárvány, mely ezer színbe öltöztette a várost, felejthetetlen maradt mindörökre. Csakúgy, mint az ébredező Velence, ahol a felkelő nappal együtt éledt újra a mesevilág. A csodálatosra egyszerűen nincsenek szavak. Az csak úgy van. Megtörténik, és csak meg kell élni. Lehet, hogy évek múlva már nem emlékszünk az utcákra, és a múzeumok nevére, amelyekben jártunk, de ez érzés emlékként örökre megmarad a lelkünkben. Mert milyen is a világ? Van benne tenger, meg épületek, óriási terek, idegen emberek és furcsa szokások, távolságok és méretek, hasonlóságok és különbözőségek. De vannak színek, érzések, illatok, ízek. Tájak, amelyek megnyugvással töltenek el. Zajok és ritmusok, amelyek áthangolnak. És ott vagyunk mi, akik mindezt átéljük. „Egy város mindenekfelett gondolat, mely nem fér el a telekkönyvben.” (Márai Sándor)

Szerkesztő

Baranyi Anikó

Ajánlás

Van új ötleted, ami nem szerepel a listán?
Oszd meg velünk!

#ÖtletekÁrSzavazatok
tend up 34Krakkó, a sárkánylegendák földje 67 000 Ft7.00
összesen 9 szavazat
Krakkó, a sárkánylegendák földje
tend up 35Velence - az Adria királynője65 801 Ft7.93
összesen 216 szavazat
Velence - az Adria királynője
tend up 36Bécs - az álmok, a zene, a művészetek városa63 214 Ft8.01
összesen 179 szavazat
Bécs - az álmok, a zene, a művészetek városa
tend up 37Lübeck - a Hanza városok királynője54 567 Ft7.47
összesen 137 szavazat
Lübeck - a Hanza városok királynője
tend up 38Drezda - a halott város újra él47 881 Ft7.18
összesen 200 szavazat
Drezda - a halott város újra él
tend up 39Prága - az Arany város45 000 Ft7.76
összesen 197 szavazat
Prága - az Arany város
tend up 40Köln - a Rajna bohókás metropolisza45 000 Ft7.47
összesen 107 szavazat
Köln - a Rajna bohókás metropolisza
legelső lap
előző lap
Nagyváros (4/4 oldal)

Ajándékötlet-Élmény-Úti cél Magyarországon-Természeti csoda-Autócsoda-Freestyle-Film-Építészeti csoda-Nagyváros-Könyv