Az ajánlási időszak lezárult

Száraz tények

Vagy mégsem?
Szavazatoddal Te is befolyásolhatod, hogy ez a cikk bekerüljön-e a Kihagy6atlanok névsorába!

  • Helyezés: 4. /44
  • Pontszám: 8.08
  • Szavazatszám: 400
Yellowstone - az ökoturisták mekkája
Francia Polinézia - ahol boldog emberek élnek
Seychelle - édenkert az óceánon
Kili-Kili - Kilimandzsáróóó!
A téma további cikkei
Erdélyi barangolásaink során a Parajdtól északnyugatra található, kősóhegyeiről nevezetes Szovátára érkezvén kötelező megállnunk a híres gyógyfürdőhelyen, a Medve-tónál, amely e környék híres tavainak legcsillogóbb ékessége, egyedülálló gyöngyszeme, felbecsülhetetlen természeti értéke.
Medve-tó, Szováta  Medve-tóA Medve-tó keletkezéstörténetéről számos feljegyzés áll rendelkezésünkre. Szőcs Antal leírása szerint a XIX. század "hetvenes éveinek végén a Pálné-gödrének feneke, mely kaszáló volt, teljesen eltűnt, s helyében sötét szakadék keletkezett, amelyben a víz tóvá gyűlt össze". Kis Sándor imigyen ír ugyanerről: "1875 nyarán égi háború következtében a Cseresznyés hegy felől jövő két patak, a Köröstoplica- és az Aranybánya-patak felduzzadt, s a víz a Zoltán hegy alatt meggyűlt, és ott egy tó alakult ki". László János pediglen: "1879-ben egy nyár végi napon hatalmas dörgés kíséretében a föld megrázkódott, s a Pálné-gödre mellett emelkedő sószikla alázuhant, utána hatalmas porfelhő szállt fel, majd a két patak elgátolódott, s tóvá duzzadt".
Medve-tó, Szováta  Medve-tóBárhogyan is esett, a helyrajzi okiratok szerint az 1870-es esztendők elején a mai Medve-tó helyén bizonyos Fórika Sándor tulajdonában lévő kaszáló volt, rajta a Köröstoplica- és az Aranybánya-patak haladt át, melyek közül az előbbi a Zoltán-fennsík alatt búvópatakként folyt, s a fennsík déli felén bukkant csupán a felszínre. A hirtelen keletkezett tavat kezdetben Ilyés-féle tónak, majd 1910-től – kiterített medvebőrre emlékeztető formája okán – Medve-tónak nevezik. Különleges természeti értéke, hogy meleg vize heliotermikus tulajdonságú, s csodaszép, festői környezetben, erdőkkel övezett dolinában fekszik, ötszáz méterrel a tengerszínt felett. Hossza 300, szélessége közel 200 méter, vízfelülete bő 40 000 m2, legnagyobb mélysége 18 méter, sókoncentrációja 250 g‰.
A tó heliotermikus tulajdonságát 1901-ben Kalecsinszky Sándor kolozsvári fővegyész állapította meg, aki az előzetes feltételezésekkel szemben arra a következtetésre jutott, hogy a vizet a napsugarak melegítik fel. Mégpedig úgy, hogy a beömlő patakok kis fajsúlyú édesvize vékony réteget képez a tófelszínen, mely átengedi a napsugarakat, melyek aztán fölhevítik a mélyebb, sóban dús vízrétegeket.
Medve-tó, Szováta  Szovátai villaA XIX. század utolsó harmadában Szovátafürdő egyre ismertebbé válik, s hamarosan a tehetősebb marosszéki polgárok kedvenc nyaralóhelye lesz. Akkoriban persze a testesebb bukszájúak is még csupán a közeli faluban kaphattak szálláshelyet, míg a szegényebb vendégek a tóparti lombsátrakban éjszakáztak. A fürdőélet leglelkesebb szervezője a makfalvi Dósa Dániel regényíró, később a Kúria büntetőtanácsának tagja volt, s az ő kezdeményezésére épültek a későbbi fürdőváros első magánvillái. Egy korabeli leírás szerint "Szovátának hasonlóan több tava vagyon, de egyet használnak különösen, minek melegsége igen érezhető, s az az előnye, hogy bogarak benne nincsenek, mint a tordaiba, s főfájást soha nem okoz… Első fürdő lakóépületét Simén György báró és Tolnai János úr építették".
Medve-tó, Szováta  Szovátai villaAz Erdély szívében fekvő Szovátára tehát csupán bő másfél évszázada járnak a fürdővendégek, miután a Görgényi-havasok alatti völgyet egy heves földmozgás következtében elöntötte a közeli sósforrások vize, és létrejött a nevezetes Medve-tó. Hajdanán neves tudósok siettek e vidékre, és kísérletekkel bizonyították, hogy a különleges összetételű víz számos betegség, főként a női meddőség leküzdésére kiválóan alkalmas. Magas sótartalma okozza, hogy a fürdőzők valósággal lebegnek a tó felszínén. A tóparton messze földről érkező betegek kenegetik magukat a gyógyítónak tartott vöröses-fekete iszappal. Akik légúti betegségekben szenvednek, a közeli Parajd sóbányáját látogatják kristálytiszta levegőjéért, ugyanis a bánya tágas csarnokait a gyógyítás és az idegenforgalom szolgálatába állította.
Medve-tó, Szováta  Parajdi sóbányaA Medve-tó vízhőmérséklete az elmúlt évtizedek során fokozatosan csökkent. A legmelegebb rétegekben a - heliotermia kialakulása után - 80 fokos hőmérsékletet is mértek, majd a víz hőmérséklete 1902-ben 61, 1910-ben 51, 1965-ben pedig 33 Celsius fokra csökkent. A hőmérséklet csillapodása a beömlő édesvízzel, valamint a fürdőzők számának növekedésével hozható összefüggésbe. A tó sótartalma a mélységgel fokozatosan emelkedik, míg el nem éri a 220-300 g/l koncentrációt. (Összehasonlításként: a tengervizek sókoncentrációja 34 g/l körül mozog.)
Medve-tó, Szováta  Parajdi sóbányaA Medve-tó hasznosítására annak kialakulása után hamarosan sor került. 1894-ben Sófalvi Illyés Lajos földbirtokos szerezte meg a tó használati jogát, fürdőengedélyt kért és kapott, 1900-ban pedig megalapította a mai Szovátafürdőt. A fürdőélet a vasút kiépítése után lendült fel igazán, a tó mellé meleg fürdőt, sétányokat építettek, a községet közművesítették, és egyre szaporodott a vendégfogadók száma. Kisebb-nagyobb megtorpanásokkal a fürdőtevékenység innentől kezdve folyamatosan bővült: 1932-ben már 110 villában 1600 szoba várta a gyógyulni vágyó vendégeket.
Medve-tó, Szováta  Szovátai villaNapjainkban Szováta újabb felvirágzás előtt áll, hiszen a közelmúltban a magyarországi Danubius Hotels Rt. a fürdőtelepen több szállodát is megvásárolt, valamint hosszú távra bérbe vette a Medve- és a Mogyorósi-tavakat. A szállodákat felújították, a tavak környezetét rendbe tették, megteremtve ezáltal a minőségi gyógyturizmus lehetőségét. Az igénybe vehető gyógykezelések krónikus reumás betegségek (arthrozis, spondilozis), posttraumás állapotok rehabilitációja (ortopédiai műtétek utáni állapotok kezelése), idegrendszeri betegségek, perifériás idegbénulás, krónikus női betegségek, krónikus saplingitis és metritis, szekunder sterilitás, krónikus tüdő és légúti megbetegedések, krónikus bőrbetegségek (például psoriazis) esetén nyújthatnak hatásos segítséget a gyógyulásban. A Medve-tó strandját 2006-ban felújították, s naponta 9–18 óráig várja vendégeit. (13 és 15 óra között a tó védelme miatt nem lehet fürödni.) Tavalyi jegyárak: felnőtteknek 8 lej/nap, gyerekeknek 5 lej/nap.
Jómagunk hosszan elidőztünk a sós lebegésben, miközben vendéglátóinkkal alaposan megvitattuk a világnak dolgait, majd friss pisztrángot ebédeztünk bőségesen, s ha szuszogva is, de máris indultunk tovább Korondra.
Tetszett a cikk? Küldd el az ismerősődnek!Hozzászólok!
Yellowstone - az ökoturisták mekkája
Francia Polinézia - ahol boldog emberek élnek
Seychelle - édenkert az óceánon
Kili-Kili - Kilimandzsáróóó!
Természeti csoda (4/44)
K É P G A L É R I A
Medve-tó, Szováta  -
Medve-tó, Szováta  - Lebegés
Medve-tó, Szováta  - Medve-tó
Medve-tó, Szováta  - Sóhegy Szovátán
Medve-tó, Szováta  - Sóhegy Szovátán
Medve-tó, Szováta  - Szovátai villa
Medve-tó, Szováta  - Szovátai villa
Medve-tó, Szováta  - Parajdi sóbánya
Medve-tó, Szováta  - Parajdi sóbánya
Medve-tó, Szováta  - Szovátai villa
Medve-tó, Szováta  - Szovátai villa
Medve-tó, Szováta  - Medve-tó
Medve-tó, Szováta  - Medve-tó
Van róla jobb fotód?
Küldd el nekünk!
Nézd meg a helyszínt!
google earth
A logóra kattintva a Google Earth segítségével azonnal megnézheted a tetthelyet.
Ajánlás
Van új ötleted, ami nem szerepel a listán?
Oszd meg velünk!
Szerinted?
További infó
Mennyibe kerül?
A többség szerint ez:
40 202 Ft
Szerkesztő

Walter Béla

Szólj hozzá!
  1. Biztonsági kód
Katona Mária
2012-02-03
16:15:23

"Sziasztok! 2 éve voltunk a Medve- tónál akkor nem tudtunk a Tóba fürödni , csak a szállodában , de így is csodálatos a víz . A környék annyira szép , de nagyon sok mindent nem láttunk még . Az idén májusba úgy tervezzük újra elmegyünk mert vágyok Erdélybe. vissza húz a szívem Üdv Mária"

4844

nikolett
2012-01-29
20:35:08

"Fantasztikusan jó!!!!!"

4832

Biró Hajnalka
2012-01-09
15:31:47

"Kedves S. Attila, Elnézést a késői válaszért. Ha jól emlékszem 2011-ben június 24.-én nyitották meg a tavat. Minden esetre úgyis belefog esni a nyitvatartás az Önök ittartózkodási idejük alatt. Szállást már sikerült találniuk? Segithetek? Szabadidős programokkal, autó és bicikli bérléssel is segitségére lehetek."

4806

Mester
2011-12-17
19:10:07

"Regisztralj Erdely legujabb de valoszinuleg legjobb társkereso weboldalan a erdelyitarskereso.c o m -on. A regisztracio 100% ingyenes, nincsenek reklamok nincs semmi plusz csakis a lenyeg... csajok es pasik ipari mennyisegben. Regisztralj meg ma: erdelyitarskereso.c o m "

4789

szimacika
2011-12-13
16:20:06

"szerintem nagyon szep varos szovata"

4784

S. Attila
2011-12-05
09:15:33

"Kedves Biró Hajnalka! Mi 2012 június 25-én megyünk Szovátára egy hétre. Van-e információja arról, hogy akkor már nyit-e a Medve-tó?"

4769

csilla szilvia
2011-10-30
21:01:22

"jo volna jobban ismertetni meddoseg kerdesben, meg yt is mondjak meg hogz hat es van-e olzan hatalzos mint a lombik bb programok"

4716

Gállné Farkas Éva
2011-09-20
17:06:33

"Én 2008-ban jártam Szovátán ,Parajdon Korondon és még nagyon sok szép helyen.Nekem nagyon tetszett és ha sikerül akkor jövőre is kifogunk menni.Ajánlom mindenkinek mert nagyon szép helyek vannak. A sóbánya is csodálatos de főleg a medve-tó mellett a sóhegy is."

4665

Mariann
2011-09-11
12:55:42

"Augusztusban jártunk Szovátán és környékén! Minden nagyon szép volt, jövőre is ellátogatunk. Bátran tudom ajánlani mindenkinek!"

4656

Molzsoka
2011-08-16
07:31:32

"Szeptember 6-án megyek egy csoporttal. Nyitva lesz még a Medve tó? Ha mondjuk csak 22 fokos meleg van, akkor lehet azért fürdeni?"

4627

K. Ili
2011-08-05
17:13:39

"2000-ben voltunk Szovátán egy Romániában élő magyar házaspárral. A környéket 16 nap alatt sem tudtuk részletesen megismerni, mert annyi nevezetessége van. A mai napig a legszebb nyári élményeink között tartjuk."

4611

Tóth Anita
2011-08-02
17:12:47

"13-15ig Fürdési szünet van a tónál!!"

4606

Tóth Anita
2011-08-02
17:10:35

"MI most voltunk a családdal.Nagyon gyönyörű hely a Medve tó az tényleg egy csoda.Nagyon jól éreztük magunkat!:)"

4605

BALLA LÁSZLO
2011-08-01
17:00:19

"SZIASZTOK LACI VAGYOK DEBRECENBÖL SZOVÁTAI VAGYOK,BÁRMIJEN JO ITEN NEKEM MINDIG OT ÉRZEM MAGAMJO. SZEPTEBERBE MÉG NYIVA VA A MEDVE TO. HAVALAKIT SEGITHETEK EZ A SZÁMOM.06305554115 LACI"

4604

Medve-tó
2011-07-29
17:33:47

"medveto.ro :)"

4599

Dia
2011-07-29
08:30:21

"Voltam ott éppen 16 évvel ezelőtt. A világ legszebb helye volt akkor 16 évesen:) Igazi királynőnek éreztem magam! "

4598

Ági
2011-07-28
14:54:57

"Mi holnap indulunk! Valaki megtudná mondani, hogy most milyen az idő és lehet-e fürödni a tóban! Köszönöm!"

4597

Gál Erzsébet
2011-07-28
12:01:42

"Valaki meg tudná mondani, hogy szeptember 3-8 között a Medve tó strandja nyitva van-e?"

4596

D.Tamás
2011-07-25
22:17:18

"Kedves Zsuzsa! helyszínen is lehet szállást szerezni a "telepre" felfele ut szélén állnak napközben délután öt óráig emberek kiadó szoba táblával és ők eligazitják önöket. Katalin: reggel érdemes odamenni nyitás után egy órával és étellel-itallal érkezni mert 1-3ig pihen a tó hogy az iszap ne keveredjen fel és nem lehet ki-be járkálni. a belépő ezer forint körül mozog átszámolva. "

4589

Tné. Zsuzsa
2011-07-20
22:13:01

"augusztus elején szeretnénk mi is kimenni a családommal, persze szállásunk még nincs, tud valaki ebben segíteni? Esetleg spontán is lehet szállást találni kint, v. érdemes előre foglalni? Szeretném a tanácsotokat kérni, mi még nem jártunk ott. tzsuzsa38@freemail.hu Zsuzsa :)"

4584

Varga Katalin
2011-07-20
08:13:54

"Hol lehet a Medve tó mellett parkolni? Mikor érdemes odamenni? Be lehet már a főbejáraton menni?"

4581

Biró Hajnalka
2011-07-19
13:19:32

"Varga Katalin, A tó vize a nyitáskor 40 C fok körül volt, ha jól emlékszem, ilyenkor 22-24 C fok körül szokott lenni. Délben 13:00-15:00 óra között a tó vizéből ki kell jönni, de a strand területén lehet maradni. A Medve-tó nyitási programja: 10:00-18:00. A Mogyorósi tó nyitási programja: 09:00-17:00. Belépő 15 RON felnőttnek, 10 RON gyereknek. Állandóan üzemel, a tó vizéből itt nem kell kijönni."

4580

Biró Hajnalka
2011-07-19
12:58:25

"W. Betty, a kérdésem az, hogy az Orangeways-sel érkeznek Szovátára? Az Orangeways megálló az irodánktól 150 m-re található (a körforgalom melleti új autóbuszállomásnál), ha bejön az irodánkba, akkor a helyszínen segítek szállásajánlatokkal, a jelen szabad szoba helyzetek szerint (vendégház, panzió, motel, stb.). A \\\"kulcsosokkal\\\"(szobáztatók) nem ajánlom az együttmúködést, mert legtöbb esetben nem a saját szállásukat ajánlják és százalékot kérnek még a turistától is a segítség ellenében, amit egyébként megkapnak a szállástulajdonostól. A Medve-tó az irodántól 500 m-re található és a belépő felnőtteknek 20 RON, gyerekeknek 15 RON. Étkezni több étteremben vagy teraszokon lehet, de figyelmükbe ajánlom a Medve-tó teraszánál található Kicsi Gomba éttermet."

4579

walczer betty
2011-07-18
17:56:37

"Írjatok,aki mostanában volt kint! Mi aug.20-án indulunk, segítsetek eligazodni. Nem foglalunk szállást csak leszállunk a buszról és majd lesz valahogy. Írjátok meg mennyi a tóhoz a belépő, milyen a kaja és hol szálltatok meg, mennyiért.Előre is köszi Walczer Bea"

4578

Varga Katalin
2011-07-18
08:39:30

"Meg tudja valaki mondani, hogy hány fokos most a Medve Tó vize?"

4577

Pusztai Barbara
2011-07-17
22:48:47

"Az iskola által megyünk mi is majd 07.23-án alig várom már, hogy ott lehessek :) 1 hétig maradunk , de szerintem nagyan hamar el fog telni ez az idő :("

4576

Haraszti Jutka
2011-07-05
18:21:05

"csodás vidék már alig várom a 07.16-át ugyanis ekkor utazunk!"

4560

Kovács Krisztina
2011-06-29
22:10:04

"Szeretnénk a családdal júl 17.-től sovata és környékére utazni. Sürgösen szállás kellene. Ha lehet reggelivel. email címem: knekriszta@gmail.com tel: 06307688023 Köszönettel"

4551

Biró Hajnalka
2011-06-24
13:33:03

"Az időjárást és a Medve tavat élőben is követhetik az irodánk weboldalán: (3w).sovatatravel.ro/?lap=medve_to&id=17&kat=fo_kat&lang=hu"

4274

Biró Hajnalka
2011-06-24
13:27:28

"Kelemen Maya, A gyerekeknek van elkerített rész, ahol leér a lábuk, tudnak ők is fürdeni. Szovátán magánházaktól is tudok szállásajánlatokat ajánlani, de sehol sem biztosítanak ellátást, viszont minden magánháznál a turisták használhatják a konyhát, grillezőt."

4273

Kelemen Maya
2011-06-24
11:27:25

"Tudja valaki,hogy a starndon kicsi gyerekeknek van-e valamilyen elkeritett resz,ahol leer a labuk,es tudnak ok is furdeni??"

4272

Kelemen Maya
2011-06-24
11:14:39

"email cimem esetleg ha van valakinek szallaaslehetosege. mehecske68@hotmail.com"

4271

Kelemen Maya
2011-06-24
10:57:27

"ZS7! Irtam emaitl..augusztus elejen szeretnenk menni a csaladdal a Medve To kornyekere 1 hetre,es szallast keresunk.Tud valaki ajanlani valami jo helyet,maganhaznal,ahol esetleg reggeli es vacsora lehetoseg is van??"

4269

Biró Hajnalka
2011-06-24
10:10:57

"Ma, 2011.Június 24.-én MEGNYITOTTÁK A MEDVE TÓ STRANDJÁT, de csak a 2-es bejáratnál, mert felújítások miatt a főbejáratnál még zárva tartanak. Belépők: felnőtteknek - 20 RON, gyerekeknek - 15 RON!!!"

4268

Biró Hajnalka
2011-06-24
10:05:43

"Walcer Betty, a személyes e-mail címére írtam választ."

4266

Biró Hajnalka
2011-06-24
08:50:50

"Ellák, nem én segítettem neked szállást keresni?"

4265

zs7
2011-06-19
14:46:04

"Ha barkinek segithetek Parajdal kapcsolatban batran irhattok a bigzse@yahoo.com e-mail cimre. Kulcsosházunk 1300 m-re talalható a Sóbányától, festői hegyek alatt a Kis-Küküllő partján. 2 szobával várjuk vendégeinket, amelyekben akár 10 személy is elfér (+ fürdő). Konyhánk egy felújított paraszti ház, megőrízve falusi jellegét annak berendezésében is."

4255

Ellák
2011-06-14
21:31:04

"Nyugodtan elmehetsz szállásfoglalás nélkül is. Mi is úgy voltunk és fél óra múlva volt szállásunk."

4250

walczer betty
2011-06-14
16:07:12

"Nagyon szeretnék eljutni Szovátára, a kérdésem az lenne, hogy ha csak szimplán felülök a buszra a Népligetnél, tudok -e kint szállást foglalni az utcáról, vagy érdemes itthon lefoglalni? Van-e kemping a tó közelében, bérelhető faházzal és mennyibe kerül egy éjszakára? Segítségét előre is köszönöm: Walczer Richardné beacsek1@citromail.hu"

4249

Biró Hajnalka
2011-06-06
13:27:37

"Kedves G. Anna, sajnos a Medve-tó jövő héten még nem lesz megnyitva, de a Mogyorósi tó már nyitva tart."

4242

Gergely Anna
2011-06-02
22:50:59

"Remélem a jövöhéten fürdeni fogok a Medvetoba:) "

4239

Biró Hajnalka
2011-05-27
14:49:46

"Már megnyitották a Mogyorósi tavat 2011.Május.20.-án!"

4228

Biró Hajnalka
2011-05-27
14:45:24

"Csíksomlyói búcsú 2011 - Szovátáról, Június 11.-én Szombaton, idegenvezetővel, kis autóbusszal, egész napos program. Részvételi díj: 28 EUR/ fő. Jelentkezni: 004(0)735-554866 - Salt Lake Travel"

4227

Biró Hajnalka
2011-05-03
14:37:58

"Szovátai Püskösdi ajánlat a weboldalunkon (3 x w).sovatatravel.ro: Danubius Health Spa Resort Sovata - 33.900 HUF/ 3 éjszaka félpanzióval/ fő, Hotel Bradet és Hotel Faget - 18.900 HUF/ 3 éjszaka félpanzióval/ fő."

3936

Biró Hajnalka
2011-04-08
13:55:07

"Élőben is nézheti a Medve-tavat a weboldalunkon: (3xw).sovatatravel.ro"

3891

Biró Hajnalka
2011-04-06
14:59:32

"Kedves utazók, Az előbbiekhez még vagy egy pár hozzáfűzni valóm. Azok az utasok, akiknek nincs személyautójuk, vagy nem szeretnének saját autóval jönni Szovátára, akkor azoknak ajánlom az OrangeWasy buszjáratait. Budapestről (Népligettől) és Debrecenből is vannak járatok naponta Szovátára és úgyszintén naponta vannak járatok Szovátáról Budapestre és Debrecenbe. A jegyek irodánkban is megvásárolhatóak. A Wizz Air légitársaságnak is van repülőjárata Budapestről Marosvásárhelyre (60 km Szovátától) minden héten a következő napokon: kedd, csütörtök, szombat és visszafele ugyanazon a napokon. Ha bármilyen kérdésük merül fel Szovátáról, akkor a lehetőségeimhez képest bárkinek válaszolok. Szivesen várjuk Szovátán!"

3890

Biró Hajnalka
2011-04-06
14:41:02

"Kedves utazók, Szovátai születésű vagyok és a helyi utazási irodában (Salt Lake Travel) dolgozok. Mivel látom nagyon sokan érdeklődnek a Medve-tó nyitási időtartamát illetően, egyelőre azt tudom mondani, hogy minden évben CSAK Júliusban és Augusztusban van nyitva, minden nap, reggel 10 órától délután 6 óráig. 13 és 15 óra között ki kell jönni a vizből, de bent lehet maradni a Medve-tó strandján. Az elmúlt években volt, mikor már Június utolsó hétvégéjén már megnyitották és az időjárási viszonyok tekintetében, volt amikor csak Szeptember 15-én zárták be a Medve-tó strandját. A másik sósvizű tavunk, a Mogyorósi tó valamivel korábban szokott kinyitani. Minden nap reggel 9-től délután 17 óráig nyitva tart és a tóban lehet fürdeni az egész nyitási program ideje alatt. A belépő is olcsóbb és nem annyira zsúfolt. A pontos nyitási programot és a belépők árait erre az évre csak később közlik velünk is. Ha szeretnék a szabadságukat Szovátán eltölteni, akkor segitségükre lehetek szállásajánlatokban: szállodák, villák, panziók, vendégházak bő választékát megtalálhatják a következő web oldalunkon: sovatatravel.ro . A szabadidejük kellemesebb eltöltése végett a következő szolgáltatásokat veheti igénybe az irodánktól: - szervezett kirándulások a környező turisztikai látványosságokhoz magyar nyelvű idegenvezetővel - mountain-bike bérlés az irodánktól (2 férfi és 2 női) - gyalog túrák - szekerezés/ szánozás - sétavonatozás. Egyéb szolgáltatásaink: - reptéri transzfer - autóbérlés - repülőjegy foglalás - autóbusz jegy foglalás (Atlassib, OrangeWays) - internet, fax, CD és DVD irás - útikönyvek és térképek árusitása. Információkért keressenek fel a következő e-mail cimen: cazare@sovatatravel.ro, office@sovatatravel.ro vagy messenger cimen: saltlaketravelincoming@yahoo.com esetleg telefonon: mobil: 004(0)735554866, vezetékes: 004(0)265-577421. A weboldalunkon bővebb információkat találnak a gyógyászati kezelésekről és csomagajánlatokról egyaránt(nőgyógyászati, reumatológiai, stb.). "

3889

Laslzo Zsanett
2011-03-25
21:44:30

"olyans zep Szovata."

3867

SNIPER44
2011-03-03
10:52:22

"CSYKSOMLYÓIBÚCSU + 5 NAP ERDÉLY. SZÁLLÁST BIZTOSÍTUNK. 2011.06.08-13. SKYP:SNIPER44824. SNIPER44@FREEMAIL.HU"

3823

Gábor
2011-02-28
16:51:47

"Sokan kérdezték, hogy melyik hónapokban lehet a tavon fürdeni (azt hiszem egyetlen érdemi válasz volt, Kriszta írta, hogy csak július-augusztusban lehet :( ) Valaki még meg tudná erősíteni ezt az infót, mondjuk olyan, aki ott lakik, s nem csak az egyik ismerősétől hallotta... előre is köszi, üdv,"

3818

felső andrea
2011-01-28
08:43:49

"nagyon tetszett a leírás és remélem egyszer lesz rá lehetőségem ,hogy személyesen is megláthassam ezt a gyönyörű vidéket......"

3752

Kera
2011-01-25
16:24:29

"Mexico22!!! Eredj Izraelbe,ott is van sós tenger Nektek!!!"

3744

MEXICO22
2010-12-23
12:12:32

"Nem kell azért túl ajnározni ezt a tavat, mintha ez lenne az Isten. Elismerem szép kis hely nagyon érdekes, de ne vigyük túlzásba!"

3694

Zso
2010-12-12
13:56:16

"Kedves Jozsi,valaszolva a kerdesedre igen van....de a Medve-to korul levo tavak is soosak,egyetlen egy to van amely edes vizu a Piroska-to es belepot csak a medve-toba es a Mogyorosi-toba kell fizetni...egyebkent igen barmilyen kortol engednek be gyerekeket es van elkulonitett resz nekik..."

3653

deia
2010-11-14
14:53:15

"itt untat a masik a szovegevel=)) "

3567

Dudás Ildikó
2010-10-23
08:29:52

"Valaki nem tudja,hogy a Szovátai sófürdő ilyenkor nyitva van-e?"

3543

Kiváncsi
2010-08-22
17:05:54

"Ki tudja megmondani, hogy hanyadikáig lesz nyitva a strand? (Szeptemberben nyitva lesz még?) Tényleg a szállodák vizét a tó adja?"

3361

barangolo
2010-08-17
00:24:45

"Parkolás 6 órára 6 RON, egész napra 12 RON. A tóban 2-3 éves kortól már lehet fürdetni a gyerekeket, a mesterséges parthoz csatolt, különböző mélységű, láda szerűen elkerített medencéiben."

3352

Laci
2010-08-15
15:23:33

"A fürdő 10 órától üzemel. A felnőtt jegy 20 ron, de lehet nyugdíjast jegyet is kérni 15 ron-ért, de szépen kell kérni. A parkolás 3 ron/óra, de elég zűrzavaros, némi korrupcióval keverve."

3349

Józsi
2010-08-12
17:59:36

"Zoli,igazad van,de számold át csiki sörbe (Bere Ciuc) :4 felnőtt 5 nap !"

3340

Józsi
2010-08-12
17:55:54

"Zoli,igazad van,de számold át csiki sörbe :4 felnőtt 5 nap !"

3339

zoli
2010-08-12
10:46:58

"jozsi ne legy soher"

3338

Józsi
2010-08-11
20:18:53

"Azt szeretném tudni ,hogy valamelyik tónál van-e szabad strand ? (nem fizetős)"

3336

Erika
2010-08-10
18:26:40

"Engem is a nyitva tartás érdekelne"

3333

Tóth Katalin
2010-08-08
08:46:46

"Köszönöm a sok hasznos információt. Mi augusztus végén utazunk középiskolás diákokkal az Apáczai Közalapítvány jóvoltából. A fürdő pontos nyitva tartása érdekelne és, hogy diákcsoportnak kérhető-e kedvezmény. Nincs szünnap?"

3325

Erzsébet Katalin
2010-07-29
23:18:36

"Szováta nagyon szép, a tó vize kellemes hőmérsékletű. Van a szélén elkeritett, kis mélységű rész is. A felnőtt belépő 20 lei. Este 6ig van nyitva, de napközben 1től 3 óráig ki kell jönni a vizből, hogy pihenjen a tó. A tavakat körbe lehet sétálni, gyönyörű. A közelben van Parajd, ahol érdemes megnézni a sóbányát."

3307

Békési Lajos
2010-07-25
18:55:18

"nyitvatartás és parkolás érdekel"

3301

Nagy Ernő
2010-07-23
09:38:40

"Sziasztok! Ha valakit erdekel szallas irjon batran Szovatatol 12- Parajdtol 2-km Felsosofalvan. 6 fekvohely, fudoszoba, nagy udvar. ernonagy@yahoo.com"

3297

K.R.
2010-07-17
14:02:01

"Énnekem hogyha kapnék sok pénzt akkor idemennék."

3282

Marie
2010-07-13
13:13:06

"Sziasztok. Szeretném tudni, hogy a Medve-tóban kisebb gyerekek is fürödhetnek-e (3-4 év körüli), van-e nekik kialakított strandrész vagy mindenhol mélyvízű és csak úszógumival lehet fürödniük? A vízhőmérséklet megfelelő nekik? Köszönöm."

3266

kskinga
2010-06-20
22:17:04

"Érdeklődnék, hogy gyereket hány éves kortól engednek be és mennyi a gyerek belépő?"

3237

piszkos fegyver1525
2010-06-17
11:27:16

"ez nagyon jó lehet én is megyek az iskolámmal!!mennyi 1500? "

3231

olgi
2010-06-13
19:34:28

"1500 FT/fő"

3224

dóra
2010-05-29
23:10:19

"kérdezném ,hogy valaki nem e tudja a2010 -es belépő árakat a medvetóhoz "

3196

Fremen72
2010-05-10
21:36:05

"A környéken van valami olyan látnivaló, amit zuhogó esőben is meg lehet tekinteni? Pl. kastély, múzeum stb. "

3130

Kaló Zsuzsa
2010-05-10
16:48:03

"Gyönyörű ,híres egyedüli a világon a gyógyhatása,a víz összetétele,és mert ÉDESANYÁM 1923-ban itt született és még él!!!-87-éves egészséges!!!!"

3129

Tápai Gézáné
2010-05-01
16:49:44

"nagyon szép a táj, én is szeretnék eljutni ide, talán egyszer majd sikerül. Mary"

3105

Farkas gyula
2010-03-28
16:34:51

"Kriszta!Köszönöm szépen a hirt.Már többször jártam ott,de mindig julius-augusztusban,igy nem tudtam hogy mikor van nyitva.Mégegyszer köszike."

3044

kriszta
2010-03-25
15:55:07

"Gyula, a Medve-tóban csak július-augusztusban lehet fürödni"

3035

Gyula
2010-03-12
18:45:18

"Sziasztok. Április 25.-én megyünk kollégákkal ERDÉLY-be.Szeretném tudni,hogy akkor már lehet-e fürödni a MEDVE tóban. Köszönöm BUSZOS!"

3011

oldo
2010-02-22
21:58:38

"Nagyon szep helyen talalhato hisz Erdely pompas!Mar sokszor elmentem a tó mellett!Iden a vizet is kiprobaljuk.En csak csupa jo dolgot hallottam rola mindenkinek ajanlom OLDO"

2961

rrrobi
2010-02-06
00:11:07

"pont kerdezni akartam, hogy lehet-e telen furodni, de ezekszerint nem, koszi az infot Zso."

2909

Zso..
2010-01-02
22:24:09

"Udv.mindenkinek...En egy 16 eves szovatai lakos vagyok,nagyon orulok hogy mindenkinek ennyire tetszik ez a hely!Szeretnek szolni,hogy telen keptelense furosni a toban,nincs megnyitva strand,s mivel a termeszetben talahato es nem mesterseges to nagyon hideg telen a vize.."

2797

Nocy
2009-12-22
11:09:42

"Hat en kis koromban,vagyis ugy ovodas koromban voltam a Medve-tohoz,akkor nagyon szep volt,de mostmar nm tom,hogy-hogy nez ki,igy megnezem az interneten a kepek kozoott,meg egyszer ellatogatnek csak nincs aki elvigyen engemet a Medve-tohoz.Szerintem aki csak teheti egy evben egyszer menjen el a Gyilkos-tot latogassa meg,enis elmennnek!"

2766

Klau
2009-12-08
20:47:06

"Anyukám ott született ezért én egy évben 3× szoktam kb. kimenni.Sovata nagyon szép város én nagyon imádom.Kedves mindenki, a boltokban beszélnek magyarul.Sovatahoz minden nagyon közel van illetve Sovatan(pl.:Medve-tó;Parajdi sóbánya).Nagyon sok szállás van többek között szállodák. Nagyon jó a ,,Telep" is lehet sok érdekességet és sok mást vásárólni.A Medve-tó nagyon jó."

2735

zsoka
2009-11-29
09:15:23

"szovata nagyon szep es ott minden jo!minden evben szoktam oda meni es mindig jol erzem megam nagyon nagyon jol!szeretem szovat! szia jovore szovata! "

2720

ksanci
2009-10-18
23:52:36

"Üdv! Mi most szerdán jártunk arra. Az egész környéken nagyüzemben folyik a felújítás, a tó sem volt \"nyitva\". 1 lej meg olyan 65 forint körül van mostanában. És a környéken csak szállás van. :) Mindjárt ott van a Danubius Hotel. Árakat nem tudok sajna."

2566

TOTH Gabor
2009-10-04
19:53:01

"Hideg idében is lehet fürdeni a toban¨?"

2536

Simon Tímea
2009-10-04
15:58:04

"A 15 lei az mennyi magyar forint? Mis is szeretnénk elmenni a párommal most hétvégén. Érdeklődnék hogy ott fürödni is lehet? Ilyenkor is télen is? És hogy szállást ott a környéken mennyiért lehet találni egy éjszakára???? válaszokat köszönöm"

2535

viking
2009-09-20
13:42:28

"a legjobbnak!: Legközelebb maradj a plázában s nézegesd a szökőkutat! Az értékrended egy kicsit rosszul van beállítva! Hello!"

2509

klarissza
2009-09-03
21:17:46

"Érdekelne hol/milyen nőgyógyászati bajokat gyógyítanak Szovátán,hogyan induljak el felkutatni megfelelő orvost/fürdőt, ahol megvizsgálnak. Bármilyen ezirányú tapasztalatnak nagyon örülnék, mert kisbabát szeretnék. Köszönöm! "

2479

Liza
2009-08-28
12:03:11

"Nagyon szep hely, mar tobbszor voltam en is es most hetvegen is szeretnenk elmenni csak attol tartunk hogy mar be lesz zarva. valaki nem tudja hogy hanyadikan zarnak be?"

2435

Max
2009-08-18
20:42:39

"3 napja jöttem haza,de már jövöhéten megyek vissza!!! gyönyörü és nagyon kedvesek az emberek!!!"

2388

a legjobb
2009-08-10
15:42:56

"szerintem nem volt jó és nem kéne igy áradozni"

2271

FARMOSI ERIKA
2009-08-09
18:56:08

"MOST JÖTTEM IDE ELÖSSZÖR, DE, EZ VALAMI CSODÁLLATOS. A LÁTVÁNY FANTASZTIKUS. GYÖNYÖRŰ HELY. KÁR, HOGY CSAK 10 NAPIG LEHETEK ITT!!! "

2220

aron
2009-08-09
12:28:39

"A Medve tóhoz a belápő egy szemályre mennyibe kerül augusztusban? (felnőtt?, kicsi?)"

2219

Gyuricsné Czombos Lenke
2009-08-06
13:14:21

"Ebben az évben már 3-szor voltam Szovátán, de még azon töröm a fejem, hogy hogyan lehetne még eljutni. Aki már egyszer járt Erdélyben, az mindig visszavágyik. Gyönyörű. "

2217

Dr Pongrácz Piroska
2009-08-01
11:26:49

"A Szent Anna tóhoz rossz az út, de aki mégis elmegy, a világ legszebb tavát látja meg. Vigyen fürdőruhát, lehet fürödni. Ajánlom szállásnak Makfalvát. 15 km.-re van Szovátától. Napi 25 lej a szállás, külön épületben felszerelt konyha, ebédlő Tv. A szobák összkomfortosak. A falusiak kedvesek. "

2210

Dr Pongrácz Piroska
2009-07-30
21:00:07

"Sajnos a Medve tóhoz a belépő díjak változtak. A főbejáratnál két nyugdíjas két tíz év alatti gyermek díja 60 lej volt. Az oldalsó bejáratnál 40 lej. nem tudom, miért. A leírás igaz, természeti csoda gyönyörű. "

2207

ferencz debora
2009-07-28
17:18:12

"szovata nagyon szep szupi ott minden"

2202

Boglárka
2009-07-14
15:20:19

"Erdélyben jártam, 4 csodálatos, élményekben gazdag napot töltöttem el! Szavakkal leírni nem lehet a látványt, és a képek sem adják vissza, az emlékek a szívemben élnek. Aki még nem járt ott, ajánlom figyelmébe! -> Gyimes, Ezer éves határ, Csíki - dombok, Gyergyószentmiklós, Gyilkos - tó, Békási - szoros. GYÖNYÖRŰ!!!"

2170

anonymus
2009-07-02
22:09:10

"en szovatai vagyok tok klassz az egesz varos csak egy a baly hogy kemenyen felturtak a furdo telepet es helikopterrel lehet csak megkozeliteni a helyet. de azert gyertek razos elmeny lessz de megeri. "

2147

Nemes Béla
2009-06-28
21:48:30

"A Medve-tó 2009.06.26.-án pénteken nyitott! A nyitvatartás: 10-18 óráig. A vízbe 13-15 óra között nem lehet bemenni fürdeni.Jegy ár: felnőtt 15 lei gyermek, nyugdíjas 10 lei."

2135

Nemes Béla
2009-06-28
21:43:47

"A Medve-tó 2009.06.26.-án pénteken nyitott!"

2134

Hercegh Melinda
2009-06-20
18:30:23

"Mikor nyilik meg a medveto? "

2103

Sandor Kata
2009-06-18
13:34:10

"imadom Szovatat nagyon klassz meg jartam ottan tavaj de nagyon szuper es msot nyaron is megyek nagyon nagy orommmel :))"

2101

simonfi erzsébet
2009-06-11
20:03:25

"nagyon szép szováta!!!én már csak tudom ,hisz ott éltem!!!"

2076

Morvai László
2009-06-06
14:19:49

"Tudja valaki a tófürdő nyitvatartását?"

2064

papp imre
2009-05-25
10:44:20

"SZERETNÉM LÁTNI SZOVÁTÁT! DE talán csak netten marad.Van terv a kiutazásra. ERDÉLYI ut szervezés alatt. MAJD A JÖVŐ ELDÖNTI."

2026

Molnar Zsoka
2009-02-15
19:33:17

"Nagyon szép Szováta, szivesen élnék ott. :) (Persze még minden lehetséges, elvégre 50 múltam) Sajnos a tóba még nem fürödtem, de az idén megyek kétszer is Erdélybe és nem fogom kihagyni. Kiváncsi vagyok a vízre is, itt nálunk is van sós víz a salvus Bükkszéken, ott sűrűn előfordulok, mivel ott van nyaralónk. Nálunk csak egy helyen van ez a sós forrás. Már várom a nyarat, hogy mehessek Erdélybe. Gyönyörű a környék, s a látvány lenyűgöz. "

1763

Valent Rozália (Rozicska)
2009-01-31
12:41:22

"Bocsánat:))) Kétszer ment el, nem vagyok valami nagyon ügyes:)))"

1711

Valent Rozália (Rozicska)
2009-01-31
12:38:22

"Medve-tó a világ egyik csodája. Egészségileg meg jobban kifejti a hatását, mint bármilyen csodaszer! ha nem a szomszédságban lenne, már régen a milliosok paradicsoma lenne, és mi a lábunkat sem tehetnénk oda. Nőgyógyászati szempontból meg egyenesen ajánlott! Ahogy a majoranna, tárkony és borsikafű(csombr) rozmaring, a mi kárpát-medencénk fűszere, gyógynövénye...ugyanúgy ez a tó, ami egyik patikánk! csak végre fel kellene nőnünk a csodás környezetünkre és annal értékelékén túl, az okos benne élésre. Itt van földünk \\\\\\\"szív-csakrája\\\\\\\" , kivételezett helyzetben élünk, kellene tudni értékelni."

1710

enci
2009-01-20
18:13:48

"en erdelyben lakom de nagyon szeretem ezt a helyet nagyon egeszseges es mi a csaladommal evente latogatjuk a medve tot..."

1592

Kata
2008-12-17
20:02:59

"Tényleg nagyon szép és nyugodt minden, egy kicsit feledni lehet a problémákat. Három éve voltunk, de jövőre megyünk megint. Sziasztok "

1498

Farkas Marcell
2008-11-25
12:42:01

"Ez az oldal meghatároz mindent, és jöl le is írja. Tetszik! Én már jártam ott."

1400

Gábor
2008-11-22
19:52:51

"Gyönyörű!Imádom! Kedves emberek.Második otthonom,amióta jártam itt azóta ide is van honvágyam!Minden évben itt töltök legalább 1 hetet."

1396

Török Ferenc
2008-11-21
22:31:53

"Mi jelenleg Szovátán üdülünk, gyönyörű környék, még így novemberben is! Lenyűgöző a táj, nagyon jókat lehet kirándulni!"

1394

Incze Csaba
2008-10-21
20:03:18

"En itt elek mar 18 eve nagyon szep varos Szovata....meg ott a Medve-to is es a tobbi sos to.....nagyon szep hely s szerintem aki megteheti eljohet nyugodtan mert nem fogja megbanni...Csabi"

1341

Medve Eniko
2008-10-17
21:07:51

"Orok emlek.... MAGDI MUNTEAN (FABIAN) SZOVATAROL SZERETNEM HA JELENTKEZNEL ...ENI MARGITTAROL ..."

1335

Erika
2008-10-08
22:44:43

"Érdemes elmenni Szovátára.Azok a helyek felejthetetlenek.Komolyan.És a Medve-tó gyönyörü..."

1318

Szné G. JUdit
2008-09-29
00:28:12

"Erdélyt látni, s megszeretni, és soha nem feledni egy pillanat ! Judit"

1299

Barbi
2008-08-15
13:28:30

"De jó mi szombaton fogunk menni! Már alig várom!"

1077

SzSzabina
2008-08-10
16:54:21

"2 éve voltam itt és nagyon tetszett! Nagyon jól éreztem magam. Gyönyörű a környezet és nagy élmény volt a tóban lubickolni. :-) Mindenkinek csak ajánlani tudom!"

1065

Sárközi Bence (BENE)
2008-07-28
22:16:37

"Nekem haverom mondta hogy milyen király ő ott lakik én győri vagyok sajnos elég messze van de megpróbálok majd valahogy elmenni"

936

K Tibor
2008-07-23
11:39:45

"Nem rossz hely, de azért nagyon lokálpatriótának kell lenni, hogy egylapon említsük a többi itt látható \"Természeti csodával\"! Bár tudomásom szerint két ilyen tó létezik a földön! "

918

zpiros
2008-04-28
22:26:43

"Nem tudjátok, hogy az idén meddig látogatható a Medve-tó?"

667

sorsy
2008-04-10
19:35:26

"en minden nyaron jarok ott:):D,imadok ott lenni,remelem ti is kedvetkaptatok s ezutan majd oda is ellatogattok:)"

620

Balint Istvan
2008-04-06
10:55:14

"nagyon koszonjuk hogy ki tettek az internetre ezt a szep csodat koszonjuk "

602

Kertiné Szőke Erika
2008-03-30
10:23:52

"még nem jártam itt, de tervbe van véve"

446

Anna
2008-03-30
10:08:49

" Szováta , nagyon szép , érdemes ott nyaralni"

442

EERIE
2008-03-30
09:17:31

"Nagyon szép"

399

Keresztesné Krajnyik Hajnalka
2008-03-29
21:53:18

"Gyönyörűséges. Klassz!"

334

Szerk.
2008-03-06
15:49:33

"Kedves Szilvia, az alábbi oldalon több linket is talál, amelyek választ adhatnak kérdéseire. Sok sikert! http://szovata.lap.hu "

268

Gné Szilvia
2008-03-05
18:41:28

""Még sajnos nem voltam Erdélyben, de nagyon szeretnék elmenni!! Szeretnél megnézni a természeti csodákat, de részletesebben a Medve-tó gyógyító hatása érdekelne! Mivel nőgyógyászati problémám (Konkrétan kétoldali petevezeték tapadásom) van. Az iszapterápiáról hallottam és szeretném megkérdezni, hogyan lehet rajta résztvenni? Milyen ára van a kezelésnek? Segíthet-e nekem a problémám megoldásán? Szilvia"

266

Juhász József
2008-02-02
22:56:38

"Már többször voltam Erdélyben, de csak azon jár az eszem,hogy mikor mehetek vissza.Lenyűgözött a sok természeti csodával megáldott táj.Az emberek közvetlensége,vendégszeretete.Szo- vátán szálltunk meg a Szováta szállodaban ami fantaztikus áta- lakuláson ment keresztül pár év alatt.Innen mentünk külömböző turákra.Ha tehetném több hetet- hónapot töltenék családommal ERDÉLY országban az IGAZ MAGYAROK hazájában. ISTEN áldjon és segítsen meg minden Erdélyi magyart! Vigyázzatok minden örökségeitekre mivel felbecsülhetetlen érték és ami magasba emel mindannyiótokat! Viszlát NÁLATOK! Üdvözlettel: Józsi /ERDÉLY szerelmese/ "

211

HEIMANN Éva
2008-01-13
11:14:52

"Én pár évvel ezelőtt jártam Erdélyben, fürödtem a Medve-tóban. Jártam Parajdon a Sóbányában. Mindegyik nagyon tetszett. Szeretnék majd újra megint kimenni, fürödni a Medve-tóban. Érdekelne részletesebben a gyógyító hatása, különösen a meddősség kezelésére vonatkozó, hallottam az iszapterápiáról. Nagyon érdekelne! Hogyan lehet azon résztvenni? Hány napos a kúra? Nagyon érdekelne! Mert nőgyógyászati problémáim vannak. Éva"

186

Ajándékötlet-Élmény-Úti cél Magyarországon-Természeti csoda-Autócsoda-Freestyle-Film-Építészeti csoda-Nagyváros-Könyv