Irdatlan pénz és irdatlan idő kellett e bő háromórás szerelmi történet megvalósításához, melyben Oscar-jelöléssel büszkélkedő, ám sztárnak még nem tekinthető színészek játszották a főszerepet a különféle trükkökkel és technikákkal megvalósított hajón, mely egyszerre szolgál helyszínül a különféle társadalmi rétegek korabeli megosztottságának ábrázolásához (ezen belül is a vagyonnal járó béklyók és a nincstelenséget kísérő egyszerű közvetlenséget), egy mesébe illő, ám titkolnivaló szerelemhez és emberi hibákból, gyengeségekből bekövetkező tragédiák sorához.

A Titanichoz kreált nosztalgikus keretből egy kosztümös alkotás kap helyet, melynek közepén egy elátkozott szerelem bontakozik ki, s tart az utasszállítóval együtt kikerülhetetlen végzete felé.

Egy kutatócsoport bolygatja meg a Titanic roncsát, melynek széfjéből egy olyan rajz kerül elő, mely a matuzsálem korú Rose-ból a tengernél is mélyebbre temetett emléket hoz a felszínre. A kép, mely az óriáshajón készült, őt ábrázolja, de nem fizetett megrendelésre készült: alkotója, Jack Dawson hivatalosan nemhogy az első osztályra nem tehette volna be a lábát, de annyi pénzzel sem rendelkezett, hogy a harmadosztályra bejuthasson. Jegyét – cimborájával együtt – kártyán nyerte, s talán sosem futott volna össze a gazdag lánnyal, ha az elkeseredésében nem a fiú szeme láttára próbálja magát vízbe folytani. A különös éjszaka azonban kevés ahhoz, hogy a két ifjúból egy pár legyen, s mindez nemcsak önmaguk érzéseinek tisztázásán múlik…

Az aprólékosan kidolgozott produkcióban minden részletre odafigyeltek a készítők, s a jól felépített személyes érzelmek ábrázolásából kinövő valódi érzelmek hullámzása tömegesen vonzotta a romantikára vágyó hölgyeket – a papírzsebkendő-gyártók legnagyobb örömére -, ám a szebbik nem képviselői e filmélményhez nem szorultak kizárólag a barátnőkre, hiszen A bolygó neve: Halál, a Terminátor és a Terminátor 2. direktora nagyon ért a látványhoz is, így a szuperprodukció második felét kitevő jéghegyütközés utáni őrületet, a pusztulás és menekülés tapintható fájdalmának, szenvedésének ábrázolását magas szinten és hihetetlen energiákkal valósította meg, megadva a módját és idejét (!) a Titanic haláltusájának!

A visszafogott indítás utáni leheletfinom időbeni váltást követő kibontakozást követő hosszas drámai történések végére korrekt, nem nyálas, mégis pozitív hangulattal megajándékozó befejezés került, melyhez a pillanatok alatt világslágerré lett, Celine Dion által énekelt betétdal tökéletes ráadást jelentett.

A filmtörténet második 11 Oscar-díjjal jutalmazott opusának rendezője, James Cameron végül rekordbevételt hozott megbízóinak, s jó egy évtizedre visszavonult a gyöngyvászonra szánt játékfilmektől, míg a két főszereplő, Kate Winslet és Leonardo DiCaprio is sikeresen kinőtte a szuperprodukcióban nekik felkínált karakterekkel járó skatulyákat: a színésznő azóta további három, míg kollégája két Oscar-jelölést gyűjtött be.

Titanic – 1997, 194 perc

Főszereplők: Leonardo DiCaprio, Kate Winslet, Billy Zane, Kathy Bates, Gloria Stuart, Bill Paxton

Zene: James Horner

Rendező: James Cameron

Oscar-díj: Legjobb látványtervező, legjobb díszlet (Peter Lamont – látványtervező, Michael Ford – díszlettervező), Legjobb operatőr (Russell Carpenter), Legjobb jelmez (Deborah Lynn Scott), Legjobb rendező (James Cameron), Legjobb hangeffekt vágás (Tom Bellfort, Christophet Boyes), Legjobb vizuális effektek (Robert Legato, Mark A. Lasoff, Thomas L. Fisher, Michel Kanfer), Legjobb vágás (Conrad Buff IV, James Cameron, Richard A. Harris), Legjobb eredeti drámai filmzene (James Horner), Legjobb eredeti betétdal: My Heart Will Go On – Celine Dion előadásában (James Horner – zene, Will Jennings – szöveg), Legjobb film: James Cameron, Jon Landau, Legjobb hang (Gary Rydstrom, Tom Johnson, Gary Summers, Mark Ulano)